0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 23.

A NAV is „ünnepli” a mindenszenteket és halloweent

Az adóellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.

Dohánytripsz: ajánlások a fertőzött parcellák kezelésére

A dohánytripsz (Thrips parvispinus) kártevő jelenléte miatt számos andalúziai gazdálkodó kényszerült arra, hogy eltávolítsa a paprikatermését.

Marhapiaci kilátások és mérséklődő tőzsdei jegyzések – 43. heti AKI-elemzés

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) szeptemberben megjelent előrevetítése szerint az USA marhahústermelése 5,8 százalékkal csökkenhet 2025 negyedik negyedévében a 2024. október–decemberihez képest.

Az árak emelkedésével változnak a fogyasztási szokások

Azok közül, akik nem változtattak vásárlási szokásaikon, több mint 40 százalék azzal érvelt, hogy már eddig is a lehető legkevesebb pénzt költötték élelmiszerre.

Németország vezet a digitális mezőgazdasági szabadalmakban

A digitális mezőgazdaság rohamos fejlődése új korszakot hoz az élelmiszer-termelésben, ahol az adatvezérelt, intelligens technológiák kerülnek előtérbe.

Jön a digitális jogsi

Megszavazta az Európai Parlament kedden a jogosítványok uniós szabályozásának reformját, a változás érinti a kezdő vezetőket és a vezetéstől való eltiltás gyakorlatát is.

A nyomtatott sajtó ereje: stabil olvasótábor, értékes piaci szegmens

A nyomtatott sajtó továbbra is meghatározó szerepet tölt be a magyar médiafogyasztásban, stabil és jelentős olvasótáborával értékes lehetőséget kínál a hirdetők számára.

Világméretű agrárcsaták: nyerünk vagy bukunk?

Milyen hatást gyakorolnak rövid és hosszabb távon a világban dúló kereskedelempolitikai csatározások a hazai agráriumra?

Tényleg megszűnnek az uniós agrártámogatások?

Hatalmas vihart kavarnak az agráriumban azok a brüsszeli reformtervek, amelyek az uniós agrártámogatások elosztásának megváltoztatását vetítik előre és az eddigi területalapú támogatási rendszer megnyirbálásához/megszüntetéséhez vezetnének.

Sokkoló állatbetegségek: védekezési tippek az Agrárszektor Konferencián

Melyek az idei ragadós száj- és körömfájás járvány legnagyobb tanulságai, és melyek lehetnek az állattenyésztési ágazatok legjelentősebb állategészségügyi kihívásai a következő időszakban?

Egyedülálló kedvezményt kapnak a fiatal gazdák Magyarországon

A hazai agrárium legaktuálisabb és legizgalmasabb agrártémáit tűzi napirendjére az Agrárszektor Konferencia, amelyet december 2-4. között rendez meg Siófokon a Portfolio Csoport.

MI az agráriumban: Palkovics László az Agrárszektor Konferencián

Milyen kitörési lehetőségeket nyújthat a mesterséges intelligencia (MI) az élelmiszergazdasági vállalkozások számára? - erre a kérdésre ad válaszokat a siófoki Agrárszektor Konferencia, amelyet december 2-4-én rendez meg a Portfolio Csoport.

A thai tonhal áradata fenyegeti az EU halászait

Miközben Brüsszel új lendülettel próbál ázsiai szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni, a halászati ágazatban egyre nagyobb aggodalom övezi a Thaifölddel zajló tárgyalásokat.

Légy a tésztán, csótány a falon: lépett a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket állapítottak meg egy baracskai sütőipari üzem ellenőrzésekor.

Argentin hússal törné le az árakat Trump, tiltakoznak a gazdák

Kiakadtak az amerikai gazdák Donald Trump elnök javaslatára. Eszerint ugyanis az Egyesült Államok Argentínából importálna marhahúst annak érdekében, hogy csökkentsék a hús fogyasztói árát.

A hagyományos sajtoktól az extrudált élelmiszerekig mindent megmutattak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága agroturisztikai nyílt napot szervezett a Derecskei térségében. Hét porta és húsz kistermelő összefogásával jött létre a Helyi Kincsek Napja.

Tökmag? Tu-ti!

A tökmag nem csupán egészséges élelmiszer, hanem minden formájában ízletes csemege. Legyen az pörkölt mag, olaj, vagy éppen krém.

A paprika védelmében: új protokollok, régi ellenség

Andalúziában új szakmai protokollokat dolgoztak ki a Thrips parvispinus és más kártevők ellen. A cél az integrált védekezés erősítése biológiai módszerekkel és gazdák támogatásával.

Hét éve nem látott mélypont: Kína egyetlen tonna amerikai szóját sem vett

Először fordult elő 2018 novembere óta, hogy Kína egyáltalán nem importált szóját az Egyesült Államokból – derült ki a kínai Vámhivatal (GACC) legfrissebb adataiból.

Balatoni termékek helyben és a fővárosban

A Kincses Somogy Termelői Piac szó szerint Balatonmáriafürdő egyik értéke. Amellett, hogy szolgálja a termelőket, az árusok értékesítését is segíti, ők ugyanis a piac jóvoltából távolabb, így Budapesten is eladhatják termékeiket.

Továbbra is fontos pillér a nagybani piac

Több mint harminc éve a hazai friss zöldség- és gyümölcskereskedelem központja a Budapesti Nagybani Piac.

Versenyképes, költséghatékony a spanyol agrár-élelmiszeripari ágazat

Spanyolország agrár-élelmiszeripari szektora az Európai Unió öt legversenyképesebbje közé tartozik. A világ hetedik legnagyobb élelmiszer- és italexportőre, és negyedik Európában.